A tegnapi nap eleve nehezen indult - elég nehéz úgy aludni, hogy ráz a hideg. Aztán azt hittem, szépen lassan minden rendben lesz. Estére viszont minden annyira elromlott, hogy ilyet elképzelni sem mertem. Az érzés, ami átjárt, váratlan volt. Azt mondtam, képes leszek rá, de nem voltam. Igazából nem is azért, mert gyenge vagyok, vagy ilyesmi, csupán azért, mert nem pont erre vállalkoztam. Ez ebben a formában nem az, amit el tudok fogadni. Így csak átmeneti állapot van megint, ami ugyancsak rossz. Neki is, nekem is.
De örülök neki, hogy van, aki mellettem van ilyenkor is, köszönöm! :)
Az a baj, hogy hiába döntök bárhogy, ha nem közlöm ezt tudatosan a másikkal, nem fog tudni alkalmazkodni ehhez, akkor sem, ha akar...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése