kedd, július 01, 2014

Szamáridő szomorúság

Lehetek én akármilyen kitartó, ha egyszer nem érek fel a tökéletes volt barátnő szintjére. Szerethetem én teljes szívemből-lelkemből, ha egyszer Neki nem vagyok elég jó. Megtehetek érte mindent, amire képes vagyok és még annál is többet, ha ez Neki nem elég. Elfáradtam és ez az egész egyszerűen csak összetörte a szívemet... ami még így is Őt akarja. Ich bin verdammt dumm.
A baj ott kezdődik, hogy mindezek után is folytatok tovább mindent. Egy másodpercre sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam. Biztos, hogy egyszer valamikor meg fogom bánni, hogy mind ez idáig semmi másban nem voltam ilyen kitartó - talán csak az egyetemmel kapcsolatban, de ugyebár főként az is Őmiatta - és pont egy ilyen dolognál kell kitalálnom, hogy "Na, akkor én most ezt akkor sem adom fel, ha már a józan eszemet kérdőjelezem meg.", de sebaj. Ez az élet. Ha egyszer ennek az egész búskomor állapotnak és harcnak vége lesz, remélem ismét találok majd valamit, ami kitartást és erőt ad és nem utolsó sorban boldoggá tesz. 
Az egyetlen félelmem, hogy az utóbbi sosem fog megtörténni.

@albérlet (üres_az_ágy_Nélküle)