szombat, augusztus 10, 2013

Szívharangok

Jó, rendben, megérdemlem. De a pokoli őszinte lélektipró szavakat is? Ennyire rossz lettem volna másokkal? Csupa felesleges költői kérdés. Fontosabb, hogy megtaláljam a kiutat.
Azon kezdtem el töprengeni, hogy vajon vissza kellene-e mennem addig a döntésig, ami mindent megváltoztatott. Amikor kitaláltam, hogy mi lesz, aztán pontosan az ellenkezőjét csináltam. Majd persze győzködtem magam, hogy ki kell tartanom, mert az a hiba csak. Közben meg már a döntés pillanatában feladtam azt, amiről hittem, hogy helyes. Lehet, hogy igazából itt rontottam el. Viszont, ha így van, és elég erős leszek, hogy most már kitartsak mellette, az irdatlanul fájdalmas lesz.

péntek, augusztus 09, 2013

Csak a könyvek hatása?

Lehet ugyan, hogy az egész csak abból adódik, hogy furcsa tinilányokról olvasok napok óta, de van egy olyan érzésem, hogy ha ez így is van, oka volt, hogy így alakultak a dolgok.
Egyrészt rettentően hiányzik. Ő volt az egyetlen, akivel ilyen gondolatokat nyíltan megoszthattam. Nem csak meghallgatta, segíteni is akart. Most meg itt állok totálisan egyedül, tanácstalanul. Hiányzik nekem, hogy a hülyeségeivel fárasszon. De ez a nyár mindent megváltoztatott. Vége volt az évnek és így vége lett minden jónak. Talán lesz új jó, talán nem. Én remélem, minden a régi lesz.
Egyesek szerint alakíthatjuk a sorsunkat, de nem teljesen szabadon. Minden gondolatunknak, tettünknek következménye van - karma. És ezzel kapcsolatban valamire rádöbbentem. Sok sok alkalommal kétkedtem érzésekben; egyszerűen nem fogadtam el, hogy ilyen létezhet. Aztán történt valami, és megfizetem a kételkedésem árát. Keményen.
Nem könnyű, de megérdemlem.