A diák idegesen
várja a tárgyfelvételt; társaival együtt a neki legmegfelelőbb órarendet
igyekszik összeállítani. Éjszakázik, virraszt, csak hogy időben tudjon a
megfelelő helyre kattintani. A kijelölt időpont előtt fél órával kapja az
e-mailt, hogy „hoppá, mivel a szerverek túl vannak terhelve, elhalasztjuk a
tárgyfelvételt egy nappal – várjatok még picit, köcsögök”. Hajat tép, asztalt
borogat, majd beletörődve a tehetetlenségbe, lefekszik aludni. Délután felkel,
elmegy egy gyógy-italra, majd este hazamegy és alszik – rákészül a
koránkelésre, mert az ébrenlétet már nem vállalja be még egyszer. Hajnalban
felébred, aztán frissítgeti a neptun barátságos oldalát, hogy ne dobja le és
várja, mikor nyitják meg a gyakorlatokat és a laborokat. Kilenckor mosolyogva felveszi
a legkedvezőbb tárgyakat és elégedetten realizálja, hogy minden fantasztikus.
II. verzió:
A diák átalussza
az éjszakát és felkel a tárgyfelvétel előtt fél órával. Észreveszi az e-mailt,
hogy elhalasztották egy nappal az eseményt és boldogan fekszik vissza aludni.
Délután kimászik az ágyból és nekivág a városnak. Éjszaka hazaér, és lefekszik
ismét aludni. Hajnalban felébred, aztán úgy dönt, „áh, még ráérek, majd később
felkelek”. Neptun megnyitása előtt fél órával felkel, megpróbál bejelentkezni –
természetesen csak ötödik próbálkozásra sikerül. Mire feljön az órarend, már
minden gyakorlati csoport és labor betelt, szóval depressziós állapotba kerülve
feladja az egészet. Eldönti, hogy erre inni kell!
Ilyen az
egyetemista élet…
