Sok idő kellett, mire eddig a pontig jutottam, de most olyan furcsa minden. Napok óta azon tűnődöm, hogyan változtathatnék a dolgokon. Próbálom azokat az ötleteket a valóságban elképzelni, amiket tanácsként kaptam fontos emberektől - és a szívem szakad meg. Belegondolok és fizikailag fáj. A baj csak az, hogy a jelen állapot is, csak szenvedek. Hánykolódok össze-vissza és nem tudok meghozni egy szimpla döntést. Az lenne a "legegyszerűbb", ha nem beszélnék Vele többet. Egyszerűen csak kihagynám az elkövetkező életemből... De erre még mindig képtelen vagyok.
Nagyon önző vagyok. A saját boldogságom lebegett eddig csak a szemem előtt. Csak néha gondoltam bele, hogy miket szeretne Ő.
Tudom, mit érez. Irántam. Iránta. És tudom, mit érzek én Őiránta. A probléma ott leledzik, hogy mindketten ugyan azt érezzük, csak nem kölcsönösen. Mikor erre gondolok még nagyobb a fájdalom bennem, mert tudom, hogy Ő is ilyesmit érezhet és azt akarom, hogy ne érezze. Legyen boldog. Ha kell, végignézem, ahogy újra szerelmes lesz valakibe, csak hadd legyen boldog. Szeretném szorosan magamhoz ölelni és elmondani neki, hogy ne féljen, mert elmúlik és sokkal jobb lesz és szép lesz újra minden. Visszakaphatja, amit elvesztett. Ezzel nyugtatom saját magamat is. De nem tudnék hazudni Neki. Mi van, ha ez már örökké így marad?
