Vasárnap - bár lehet, ez már volt

Mindegy is a cím, csak annyit szeretnék mondani/üzenni magamnak, hogy: nevess! Sokat. Az eltereli a figyelmedet az unalomról vagy a kétségbeesésről. Vedd magad körbe olyan emberekkel, akiknek nem fárasztó téged megnevettetni, nem esik nehezükre összeszedni a maradék, elbujdosott jókedvedet.

Insomnia

Ismét nem tudok aludni a sok gondolattól, ami a fejemben cikázik.
Két dolgot próbált a múltbéli énem megtanítani velem, amik a következők:
1) Ne legyél naiv, mert csak fájni fog.
2) Legyél sokkal kitartóbb, mert anélkül mindent pont a cél elérése előtt egy utolsó lépéssel fogsz elveszíteni.
A harci helyzet jelenleg: csak úgy van értelme kitartani, ha mindeközben naivan gondolok az elkövetkező eseményekre/időre. De ezzel máris megszegem az egyik pontot. Mert akkor, ha viszont a naivitást a hátam mögött hagyom, tulajdonképpen értelme sincs a kitartásnak, mert nincs miben bizakodnom. Nincs cél, nincs értelme a cselekedeteimnek. Magamnak és talán másoknak is ártok vele. Ekkor jön el a totálisan tanácstalan pillanat, amikor igazából feladni sem akarom a jelen által kapott dolgokat, de félek a következményektől és talán ésszerűbbnek találnám azt, ha visszakoznék. "Se vele, se nélküle. "
Túl sokszor vannak olyan gondolataim, akikhez nincsen jogom. És ez nem jó, és nem is tetszik. A jelen helyzetről tulajdonképpen senki sem tehet, a saját állapotomért max én vagyok felelőssé tehető. Bár az sem változtana semmin. Ha bűnbakot keresnénk vagy magyarázatot a miértekre, akkor sem lennénk egy lépéssel sem előrébb. Sajnos. Az egyetlen megoldás az lenne, ha mély levegőt vennék és felülkerekednék az önző vágyaimon és így vagy úgy, de továbblépnék.

Boredom

Rinyálás, önsajnálat, vagy hívd aminek akarod (nekem csak az életem meg az arról alkotott képem):

Szimplán nincs helyem sehol. Nem érzem jól magam hosszútávon egyetlen helyen sem. Az otthonomban csak  kis ideig működnek a dolgok; a kollégiumban csak igazán rövid ideig tudom élvezni a magányt; ha meg bármi más képbe kerül, azt olyan gyorsan elvesztem, hogy pislogni sincs időm. Harcolok, mindenki és minden olyan mellett, ami kedves nekem, kiállok, aztán jön a pofára esés, és a ráébredés a tényre, hogy igazából I'm alone és nagyjából életcélom sincs. Napi célok sincsenek, mert egyszerűen nem érzek semmit fontosnak. Belegondolok, hogy nyolcadik hónapja vagyok egyetemista és nem látom az értelmét, a relevanciáját. Nem látom azt, hogy magam miatt kéne ösztöndíjat meg később diplomát szerezni... Persze tisztában vagyok a ténnyel, hogy így majd szakmám lesz meg lehetőségeim meg jó fizetésem, stb., de valójában nem is érdekel a dolog. Valójában már semmi sem érdekel. Nem köt le semmi, nem találok semmiben örömöt, nem érzek semmilyen összpontosuló érdeklődést az életemben. El vagyok veszve ebben a világban. Valaki rázzon fel, kérem szépen, mert unom az egész életemet és ez így nem lesz frankó... Egyszer megunom az unatkozást is...

ps. Emiatt hagy végül mindenki magamra? Ezért nem vagyok elég jó sosem?

Bárcsak...

...soha ne kéne hazajönni.
...lehetnék az, aki vagyok.
...szeretnének.
...jó lehetnék. Elég jó.
...lenne több, mint egy jó tulajdonságom.
...tudtam volna viselkedni mindig úgy, ahogy kell.
...képes lennék logikus döntéseket hozni.
...vége lenne ennek az egésznek és soha többé nem ébrednék fel...

Tények

Érdekes dolog ám, mikor nyilvánvaló dolgokra ébredsz rá. Amik eddig is ott voltak a szemed előtt, csak nem akartad meglátni...

Szeretem, ahogy játszik. Szeretem, ahogy mosogat. Szeretem, ahogy kaját készít. Szeretem, hogy folyton melege van. Szeretem, ahogy etet. Szeretem, hogy eljön velem a boltba. Szeretem, ahogy néha felcsillan a szeme. Szeretem, ahogy rám néz. 

Szeretem, ahogy mosolyog rám. Szeretem, ahogy cukkol. Szeretem, hogy félt. Szeretem, hogy törődik velem. Szeretem, hogy fontos vagyok neki. Szeretem, ahogy néha megsimogat. Szeretem, ahogy az emberekkel viselkedik. Szeretem, ahogy énekel. Szeretem, ahogy nevet. Szeretem, ahogy magához ölel. Szeretem, ahogy élvezi, mikor bekenem az arcát. Szeretem, ahogy megkér, hogy csináljak teát. Szeretem, ahogy kinevet, mikor megijedek. Szeretem, ahogy segít. Szeretem, ahogy hülyéskedik. Szeretem, amikor gondolkozik. Szeretem, ahogy alszik. Szeretem, ahogy szuszog. Szeretem, ahogy néha hozzám bújik.

Szeretem, ahogy duzzog. Szeretem, ahogy haragszik. Szeretem, ahogy hálás. Szeretem, amikor hülyeségekről beszélgetünk. Szeretem, amikor hajnalig nem tudunk aludni. Szeretem, ahogy megoszt velem mindent. Szeretem, ahogy morog. Szeretem, hogy mindig próbál rendet tartani. 

Szeretem, hogy őszinte. Szeretem, amikor hozzámér. Szeretem, ahogy átkarol. Szeretem, ahogy néha rám fekszik  Szeretem, hogy akaratos. Szeretem, hogy határozott dolgokban. Szeretem, ahogy megcsókol. Szeretem, ahogy örömet szerez. Szeretem, hogy megértő. Szeretem, hogy türelmes volt velem. Szeretem, amikor felemel. Szeretem, ahogy birkózunk. Szeretem, ahogy támogat. Szeretem, amikor a hátán visz.

Szeretem a haját, a szemeit, a karjait, a mellkasát. Szeretem az ajkát, a füleit. Szeretem magamon érezni a kezeit. Szeretem, ahogy keresztben vannak a lábaink, amikor fekszünk. Szeretem, amikor kihagyjuk az egyetemet. Szeretem, hogy felnőttnek érezhetem magam mellette. 

Szeretem.

Wtf

Weather, what r u doin'? Weather, STAHP!
Go home, u r drunk.

12

A manóba már, hogy úgy elrepült a szombat, mintha nem is lett volna. És a legszörnyűbb az, hogy azt az időt, amíg ébren voltam, a semmittevéssel és a nyáladzó unatkozással töltöttem. Egyszerűen semmi sem kötötte le a figyelmemet. Se film, se sorozat, se könyv, se játék, se semmi. A végén már aludni sem volt kedvem, zenét hallgatni se... Már a tanuláson is gondolkoztam, de végül azt is elvetettem.

Nagyon ritka az ilyen pillanat, de megesik és ez a legeslegrosszabb. Remélem holnap ennél azért aktívabb leszek, mert komolyan mondom, magamat idegesítem.