Szeptemberke

A kutyafáját, ez sokkal nehezebb, mint gondoltam. Egy ideig tök jól megy, ügyes vagyok, aztán bumm, leolmlik a fal és basszameg.
Sebaj, új nap, új erő, új lendület, új cél, új lelkesedés. Menni fog az! ;)

Fell in love without you

Telnek a napok és azt kell mondanom, hogy könnyebb is, meg nem. Néha rám tör az érzés, hogy ez nem lehet így, és akarom Őt meg ezt az egészet. De általában teljesen el tudok vonatkoztatni. Nem gondolkozni rajta meg amikor eszembe is jut, arra gondolni, hogy továbbléptem és nem érdekel.

Az érdekesség az, hogy a napokban többször hallottam a hangját, mint egész nyáron - úgy, hogy ugye most én épp nem foglalkozom vele és próbálom elfelejteni. Hm.

Ígérem, az utolsó mára

Próbálom a legtöbbet kihozni a dologból, de nem könnyű a felvillanó képek és emlékek miatt. De gondolkozom folyton, hogy hogyan lehetne előrébb jutni. Az jutott eszembe, hogy ugyanazt kéne tennem, amit a gimiben pár évvel ezelőtt (jó, az nem éppen ilyen szituáció volt). Ettől az évtől kezdve én csak tanulni járok át Debrecenbe. Semmi más dolgom nincs ott.

Utolsó próbálkozás

Szeretlek, Te nagyon hülye!!!

És itt befejeztem. Továbblépek. Eljött a pillanat. Nem bírom ezt így tovább. Ahogy T. mondta:  "és a kulcsszó pedig az, hogy nincs értelme rágódni ezen".

Képtelenség

Ekkora szomorúságot már nem tudok elviselni. Nem.

Where did you sleep last night

A tegnapi nap eleve nehezen indult - elég nehéz úgy aludni, hogy ráz a hideg. Aztán azt hittem, szépen lassan minden rendben lesz. Estére viszont minden annyira elromlott, hogy ilyet elképzelni sem mertem. Az érzés, ami átjárt, váratlan volt. Azt mondtam, képes leszek rá, de nem voltam. Igazából nem is azért, mert gyenge vagyok, vagy ilyesmi, csupán azért, mert nem pont erre vállalkoztam. Ez ebben a formában nem az, amit el tudok fogadni. Így csak átmeneti állapot van megint, ami ugyancsak rossz. Neki is, nekem is.

De örülök neki, hogy van, aki mellettem van ilyenkor is, köszönöm! :)

Az a baj, hogy hiába döntök bárhogy, ha nem közlöm ezt tudatosan a másikkal, nem fog tudni alkalmazkodni ehhez, akkor sem, ha akar...

I can't take my mind off of you

Sok idő kellett, mire eddig a pontig jutottam, de most olyan furcsa minden. Napok óta azon tűnődöm, hogyan változtathatnék a dolgokon. Próbálom azokat az ötleteket a valóságban elképzelni, amiket tanácsként kaptam fontos emberektől - és a szívem szakad meg. Belegondolok és fizikailag fáj. A baj csak az, hogy a jelen állapot is, csak szenvedek. Hánykolódok össze-vissza és nem tudok meghozni egy szimpla döntést. Az lenne a "legegyszerűbb", ha nem beszélnék Vele többet. Egyszerűen csak kihagynám az elkövetkező életemből... De erre még mindig képtelen vagyok. 

Nagyon önző vagyok. A saját boldogságom lebegett eddig csak a szemem előtt. Csak néha gondoltam bele, hogy miket szeretne Ő. 

Tudom, mit érez. Irántam. Iránta. És tudom, mit érzek én Őiránta. A probléma ott leledzik, hogy mindketten ugyan azt érezzük, csak nem kölcsönösen. Mikor erre gondolok még nagyobb a fájdalom bennem, mert tudom, hogy Ő is ilyesmit érezhet és azt akarom, hogy ne érezze. Legyen boldog. Ha kell, végignézem, ahogy újra szerelmes lesz valakibe, csak hadd legyen boldog. Szeretném szorosan magamhoz ölelni és elmondani neki, hogy ne féljen, mert elmúlik és sokkal jobb lesz és szép lesz újra minden. Visszakaphatja, amit elvesztett. Ezzel nyugtatom saját magamat is. De nem tudnék hazudni Neki. Mi van, ha ez már örökké így marad?