"Perks of being a wallflower"

Lehet, hogy én is különc vagyok? No, nem teljesen a film értelmezése szerint, csupán csak ha a szót magát nézzük. 

Nem tudok úgy gondolkozni, mint mások, egyszerűen mindig másképp látom a dolgokat. Jó, mondhatjátok, hogy ezt lehet egyéni véleménynek is nevezni, én mégis úgy érzem, hogy soha sem tartozom sehová igazán. Egész életemben változnom kellett az adott elvárások szerint; eddig még egy hely sem volt, ahol igazán önmagam lehettem. Talán majd most eljön az az idő, amikor nem kell szerepet játszanom, mert így is szeretni fognak. Remélem.

Summertime sadness

Immáron határozottan állítom - a könyvet olvasván -, hogy jelen esetben a szerepem Tiffany-éval megegyező. Kérem szépen az élet kedves, aranyos, jólelkű íróját, hogy hadd lehessek inkább Nikki, aki végül boldogan él a tökéletes kis családjával. Légyszi-légyszi!

Anyway, a nyári szünet valakinek lassan már vége, ha én meg pozitív akarok lenni, akkor, nekem még a szeptember is félig az - és én pozitív akarok lenni, szóval így van és nem vitázok.

Az érzelmi állapotom, mint egy hullámvasút. Azt hittem, a mélabúba fogok belepusztulni a nyáron, de ehelyett - csak hogy ne unatkozzak -, kalandok elé állított az élet. Fura dolog ez, mikor a totális tanácstalanság helyett tudod a várható kimeneteleket és a választható utakat, de egyiket sem találod elég biztonságosnak, elég jónak. Félsz bármelyikre is rálépni, de tudod, hogy nem ácsoroghatsz a kereszteződésnél az örökkévalóságig, valamerre el kell indulnod.

A lényeg, hogy most épp egy ilyen elágazásnál vagyok, és bennem van, hogy a "járt utat a járatlanért..", de tudom, hogy a járt út se vezet igazából sehova. A másik meg lehet, hogy végül így is úgy is visszavezet a másik útra, akkor meg minek kockáztatni? Oké, van rá esély, hogy teljesen új helyekre jutsz el és élményekkel gazdagodsz - amikre nem volt még lehetőséged az életben -; én mégis félek. Lehet, hogy szeretek szenvedni? Szeretem, ha nehézségek vannak előttem? Mondjuk az igaz, hogy olyankor legalább nem halok bele az unalomba... :'D

Változtatni kell a dolgokon. Akármennyire is szeretném, ha minden a régi lenne, de mivel itt nem fogok előrehaladni - megrekedtem egy olyan szinten, ami sok jóval, de nagyjából ugyanannyi rossz érzéssel jár -, nem folytathatom így tovább. Most már csak elég erő kell, hogy elkezdjem ezt az új szemléletmódot és hozzáállást elsajátítani. Kívánjatok sok szerencsét!

But why?

Lassan a célba érünk

És dönteni kell, hogy mégis hogyan tovább. Igazából valamilyen szinten mindegyik módon elbaszom az életemet és ez egyáltalán nem tölt el nyugalommal, értelemszerűen. Jó lenne találni legalább egy utat, ami járható és boldoggá tenne. Vagy legalább értelmes lenne. Eltelt egy év és én csak visszaestem, előre semmit sem haladtam. Rosszabb a helyzetem, mint valaha. Ki akarok ebből mászni, de akárhányszor erőt veszek magamon, mindig jön valami, ami az eddigieknél is nagyobb erővel visszalök a nyomorúságba. Nincsenek jó dolgok, vagy ha vannak, rettentő múlandóak és elfelejthetők. Mit ér egy kellemes délután azok között, akiket a legjobban szeretsz, ha utána akkorát rúg beléd az élet, hogy csak azt tudod kérdezni, hogy "ezt most miért érdemeltem?" Talán olyankor, mikor minden jónak látszik, túl jól érzem magam és én ezt nem érdemeltem ki. Nekem talán nem jár.

PS. Ráadásul én vagyok Tiffany a Napos oldalból...

Aktivitás

A mai napot a lehető legaktívabban próbáltam eltölteni a tegnapi fél aktív és fél ALVÁS után. Nem is tudom, mikor aludtam utoljára este fél9kor, de mégis annyira jól esett, hogy azt leírni nem tudom. Olyannyira nullán volt az energiaszintem, hogy nem is gondoltam, hogy ilyen létezik. A szememet nem bírtam nyitva tartani meg a fejem is állandóan visszaesett a párnára. Pedig nem futottam maratont, nem sportoltam, nem vizsgáztam, semmi különösen megerőltetőt nem tettem. Na mindegy.

Ma kaptam egy kis motivációt egy régi tanárnőmtől, pedig csak pár mondatot beszéltem vele - eldöntöttem, hogy jövőre lenyelvvizsgázok, most már ideje lenne.

Szóval ma volt a nagy OP tanulás, és azt mondom, hogy magamhoz képest elég hatékonyra sikerült. Még csak eszembe se jutott közben a sok negatív gondolat, talán csak egyszer egy icipicit. Na mindegy.

Éljenek és haljanak a folyamatok és szálak. Fúj. Na meg az éhező filozófusok. Ó, egek.

Találtam - találó

19

A mai nap az utolsó 19 évesként, ezt meg kell örökíteni.

És most nyafogni fogok.

A helyzet az, hogy továbbra sincs semmi motivációm, hogy elvégezzem az egyetemet; legszívesebben itt hagynám, de ennek hiányán csak azt tudom tenni, hogy várom, hogy végre vége legyen. Holnap vizsgázok egy olyan tantárgyból, aminek a gyakorlata roppant érdekes, de az elmélete hosszú-hosszú szakszöveg, amiről rizsázni is csak akkor tudsz, ha van valami fogalmad az anyagról. Na nekem nem sok van. Igazából vannak benne érdekes részek, amiket értek is, de sokkal több benne az olyan, amihez közöm sincs. Elhatároztam ugyan, hogy rajtam egy tantárgy sem fog ki (a progon kívül persze, mert azt buktam, nincs mese), mégis rettentően félek, hogy ez a sok maszlag nem marad a fejemben. Nem bírom végigolvasni sem a jegyzetet, nemhogy mind az ötven oldalt megjegyezni...

És a jó: újra szeretek otthon lenni.

Visszakaptam a telefonomat is, szóval még egy pozitívuma van a mai napnak.

Szeretnék már kicsit igazán kikapcsolódni és kirándulni(!!!) menni.