But why?

Lassan a célba érünk

És dönteni kell, hogy mégis hogyan tovább. Igazából valamilyen szinten mindegyik módon elbaszom az életemet és ez egyáltalán nem tölt el nyugalommal, értelemszerűen. Jó lenne találni legalább egy utat, ami járható és boldoggá tenne. Vagy legalább értelmes lenne. Eltelt egy év és én csak visszaestem, előre semmit sem haladtam. Rosszabb a helyzetem, mint valaha. Ki akarok ebből mászni, de akárhányszor erőt veszek magamon, mindig jön valami, ami az eddigieknél is nagyobb erővel visszalök a nyomorúságba. Nincsenek jó dolgok, vagy ha vannak, rettentő múlandóak és elfelejthetők. Mit ér egy kellemes délután azok között, akiket a legjobban szeretsz, ha utána akkorát rúg beléd az élet, hogy csak azt tudod kérdezni, hogy "ezt most miért érdemeltem?" Talán olyankor, mikor minden jónak látszik, túl jól érzem magam és én ezt nem érdemeltem ki. Nekem talán nem jár.

PS. Ráadásul én vagyok Tiffany a Napos oldalból...

Aktivitás

A mai napot a lehető legaktívabban próbáltam eltölteni a tegnapi fél aktív és fél ALVÁS után. Nem is tudom, mikor aludtam utoljára este fél9kor, de mégis annyira jól esett, hogy azt leírni nem tudom. Olyannyira nullán volt az energiaszintem, hogy nem is gondoltam, hogy ilyen létezik. A szememet nem bírtam nyitva tartani meg a fejem is állandóan visszaesett a párnára. Pedig nem futottam maratont, nem sportoltam, nem vizsgáztam, semmi különösen megerőltetőt nem tettem. Na mindegy.

Ma kaptam egy kis motivációt egy régi tanárnőmtől, pedig csak pár mondatot beszéltem vele - eldöntöttem, hogy jövőre lenyelvvizsgázok, most már ideje lenne.

Szóval ma volt a nagy OP tanulás, és azt mondom, hogy magamhoz képest elég hatékonyra sikerült. Még csak eszembe se jutott közben a sok negatív gondolat, talán csak egyszer egy icipicit. Na mindegy.

Éljenek és haljanak a folyamatok és szálak. Fúj. Na meg az éhező filozófusok. Ó, egek.

Találtam - találó

19

A mai nap az utolsó 19 évesként, ezt meg kell örökíteni.

És most nyafogni fogok.

A helyzet az, hogy továbbra sincs semmi motivációm, hogy elvégezzem az egyetemet; legszívesebben itt hagynám, de ennek hiányán csak azt tudom tenni, hogy várom, hogy végre vége legyen. Holnap vizsgázok egy olyan tantárgyból, aminek a gyakorlata roppant érdekes, de az elmélete hosszú-hosszú szakszöveg, amiről rizsázni is csak akkor tudsz, ha van valami fogalmad az anyagról. Na nekem nem sok van. Igazából vannak benne érdekes részek, amiket értek is, de sokkal több benne az olyan, amihez közöm sincs. Elhatároztam ugyan, hogy rajtam egy tantárgy sem fog ki (a progon kívül persze, mert azt buktam, nincs mese), mégis rettentően félek, hogy ez a sok maszlag nem marad a fejemben. Nem bírom végigolvasni sem a jegyzetet, nemhogy mind az ötven oldalt megjegyezni...

És a jó: újra szeretek otthon lenni.

Visszakaptam a telefonomat is, szóval még egy pozitívuma van a mai napnak.

Szeretnék már kicsit igazán kikapcsolódni és kirándulni(!!!) menni.

2319

A random sírásokról le kéne szokni, mert nem tesz jót az idegrendszeremnek.

Még mindig nem szimpatizálok a hétfőkkel

Gondoltam, hogy egy napon ebben a mesében is eljön az a nap, amikor az egyik fél megállj mond. Az a nap, ez a nap lett. Furcsa, hogy mikor minden összedőlni látszik, majd kapsz egy váratlan támasztékot onnan, ahonnan nem is várnád; az álmod egy másik része romlik el és dől romokba. Mivel számítottam rá (csak nem konkrét időintervallumon belül), annyira nem ért pofonként; mondjuk úgy inkább, hogy rettentő fájdalmas és kellemetlen - de egyelőre kibírható. Biztos a kezdeti sokk. Még nem mertem belegondolni, mennyi minden fog megváltozni ezután - és nem is akarok. Köszönöm szépen, de kicsit még szeretnék elfoglalva lenni a saját kis emlékeimmel, amikhez foggal-körömmel ragaszkodom, ugyanis ki kell bírnom ezt is, mint a másik nagy nehézséget. Akármennyire nem vagyok erős, most mégis annak kell mutatnom magam. Sőt, pont itt van a mérce. Amikor az összeomlás pillanatához újra eljutok (és el fogok...), akkor kell majd a legerősebbnek látszanom. Senki sem láthatja rajtam. Senki. Nem hagyom.

Mellesleg fáj, hogy tulajdonképpen megkapta, amit szeretett volna, csak voltak járulékok, amiket el kell(ett volna) fogadni és mégis ő futamodott meg. De hát ilyen az élet. Legközelebb, kedves Future Me, kérlek, kétszer gondold meg, mielőtt valakihez közel kerülsz bármilyen téren!