Ősz

Ideje már, hogy elérkezett ez az évszak is. Csak azt az egyet nem értem, hogy - rendben, az ősz szeszélyes meg változékony, na de azért túlzásokba ne essünk már - hogyan lehet egyik nap 20-22 °C, a másik nap meg 4°C napközben(!)? Volt már, hogy elő kellett vennem a vastagabb átmeneti kabátomat, tegnap meg egy atlétában mászkáltam (miért?!). Aztán meg csodálkozik az ember, hogy ősszel mindenki megfázással küszködik.

Pár szó az egyetemi életről is essen már:

Nagyon nehéz rávenni magadat, hogy bemenj olyan órára, amin egyrészt úgysem értesz semmit, másrészt úgyis csak elalszol, harmadrészt meg nem is kötelező bejárni. Szóval szedjétek össze minden erőtöket, a vizsgaidőszak közeledik!

Második

Másfél nap telt el a második hétből, de már le tudom vonni a konklúziót az eseményekből: hangosabb és figyelemfelkeltőbb ébresztő kell; vagy muszáj lesz megkérnem valakit, hogy addig telefonáljon nekem, amíg vissza nem hívom, különben minden probléma nélkül visszaalszom. Az meg nem éppen mókás, ha nincs ideje reggelizni az embernek a két órás gyakorlati óra előtt. Elmélet még csak-csak, mert azon lehet hamizni.

Tanulság: teljesen mindegy, hogy mikor fekszel le aludni, a reggeli ébresztőt akkor is minden probléma nélkül át tudod szunyálni, ha időben ágyba kerül az ember.

Jelentés

A cipő okozta sebeket azóta is viselem, hogy úgy mondjam, ami roppant destruktívan hat az öltözködésem összképére, ugyanis csak egyetlen cipőmet tudom hordani, azt is csak úgy, hogy ha letaposom a sarkát, és mint papucsot. Ráadásként elég kellemetlen érzés is, nem csak a látvány olyan borzasztó.

Túl az első tanítási héten elmondhatom, hogy száz százalékig vegyes érzéseim vannak az órákkal kapcsolatban. Először is tetszik a fizika és várom az órát (pedig zh-t ígértek belőle két hét "múlvára"), a kalkulus előadáson megijedtem a sok információtól, de a pénteki gyakorlaton szerencsére sikerült helyre rakni a dolgokat a fejemben. Bevezetés az informatikába laborom elmaradt - nagy sajnálatomra, mivel igazán kíváncsi voltam a félév egyetlen informatika órájára. Na de az elméleten írtunk egy szösszenetet, aminek az utolsó oldalát csak én élveztem, szerintem, de én nagyon. Mivel nem tudok programozni és az igazságtáblát sem feltétlen tanultuk, így szabadjára engedhettem az agytekervényeimet és logikázni kezdtem - az eredményét roppantul várom. A logika előadás mókás volt, főleg, hogy M. és D. mellett ültem és elég jól elszórakoztunk. De azért figyeltem is ám! Ott még izgalmasnak tűnt az a tantárgy is (meg nem mellesleg érthetőnek is), ami a gyakorlaton sajnos megdőlni látszik, mivel a tanár valami katasztrófa, a feladatok bonyolultak és nem is csodálkozom, hogy nem igazán értjük a dolgokat, mivel kedves oktatónk 40 perc alatt darálta le a 2 órás anyagot. Korrekt, nemde? Ezután már csak a diszkrét matek maradt, melynek előadását sajnos ki kellett hagynom, de pénteki gyakorlatán részt vettem, amit viszont nagyon élveztem, mert értettem az anyagot! Na meg itt maradt még az elektronika elmélet, amin viszont elaludtam, de a jegyzetek alapján, amiket kaptam, ezt szeretni fogom.

Így telt hát az első szorgalmi hét. :) Azt hiszem, nagy kalandok állnak még előttem (mivel az esti programokról nem is írtam... még)!

Cipő

Lányok! Mindig, de mindig a közlekedési módhoz válasszatok cipőt! Ne érdekeljen, hogy "ó, ma szoknyában szeretnék flangálni a városban" kedvetek van, ha egyszer tudjátok, hogy sokat vagy gyorsan, netalántán sokat és gyorsan kell gyalogolnotok. Mert a nagy kapkodásban, hogy a pár kilométeres távot fele annyi idő alatt megtegyétek, előfordulhatnak kisebb-nagyobb balesetek. A topánkátok illetve a tulajdon lábikótok bánhatja tehát merész vagy csak egyszerűen divatbolond elhatározásotokat. És higgyetek nekem, mindkettő fájdalmas. Tartósan is.

A neptun és az elsőéves

A diák idegesen várja a tárgyfelvételt; társaival együtt a neki legmegfelelőbb órarendet igyekszik összeállítani. Éjszakázik, virraszt, csak hogy időben tudjon a megfelelő helyre kattintani. A kijelölt időpont előtt fél órával kapja az e-mailt, hogy „hoppá, mivel a szerverek túl vannak terhelve, elhalasztjuk a tárgyfelvételt egy nappal – várjatok még picit, köcsögök”. Hajat tép, asztalt borogat, majd beletörődve a tehetetlenségbe, lefekszik aludni. Délután felkel, elmegy egy gyógy-italra, majd este hazamegy és alszik – rákészül a koránkelésre, mert az ébrenlétet már nem vállalja be még egyszer. Hajnalban felébred, aztán frissítgeti a neptun barátságos oldalát, hogy ne dobja le és várja, mikor nyitják meg a gyakorlatokat és a laborokat. Kilenckor mosolyogva felveszi a legkedvezőbb tárgyakat és elégedetten realizálja, hogy minden fantasztikus.

II. verzió:

A diák átalussza az éjszakát és felkel a tárgyfelvétel előtt fél órával. Észreveszi az e-mailt, hogy elhalasztották egy nappal az eseményt és boldogan fekszik vissza aludni. Délután kimászik az ágyból és nekivág a városnak. Éjszaka hazaér, és lefekszik ismét aludni. Hajnalban felébred, aztán úgy dönt, „áh, még ráérek, majd később felkelek”. Neptun megnyitása előtt fél órával felkel, megpróbál bejelentkezni – természetesen csak ötödik próbálkozásra sikerül. Mire feljön az órarend, már minden gyakorlati csoport és labor betelt, szóval depressziós állapotba kerülve feladja az egészet. Eldönti, hogy erre inni kell!

Ilyen az egyetemista élet…

Fióka

Holnap elhagyom a fészket. Még egy kis segítség és egy jó időre szárnyalni fogok - vagy zuhanni. Egyszerűbben: holnap átköltözök Debrecenbe, a kollégiumba és lassacskán elkezdődik egyetemista pályafutásom. Hm, sok sikert nekem...?

Hush, hush and so on

Vörös pöttyös? Szeretem!

A Twilight sorozat után kicsit kételkedtem a vörös pöttyös könyvekben - nem rossz könyvek Stephenie alkotásai, nem kell félreérteni, pusztán arra gondoltam, hogy valószínűleg egy a séma az összes ilyen kiadású könyvnél. És valóban, sok a hasonlóság köztük, azonban mégis van mindnek valami varázsa.

/Spoilerek fordulhatnak elő./

A húgom az utóbbi időben nagyon rákapott az ilyen könyvekre, s mivel jómagam is túl sok szabadidővel rendelkezem, hozzáláttam ezeknek a könyveknek a megismeréséhez. Kezdetnek nem is vörös pöttyös könyvet olvastam; az Angyalcsillag címmel rendelkezővel kezdtem. Az elején sokat kacagtam a kliséken meg a hasonlóságokon, amiket felfedeztem az Alkonyattal kapcsolatban, de aztán rájöttem, hogy nem erről az oldalról kell megközelíteni. Hagytam, hogy a szereplővé váljak gondolatban (nem mindig volt egyszerű, ha figyelembe vesszük a tényt, hogy ennek a könyvnek is csak 16 éves a főszereplője, én meg ugye már 19 is elmúltam és elég sok mindenben már annyi idősen sem úgy gondolkoztam, mint a leányzó), hogy átérezzem a problémákat, az érzéseket és átéljem újra az első szerelmet (megjegyzem ez külön tetszett, mivel az elmúlt időszakban a "szerelem" számomra halott és csak egy kultusz jelképévé vált). Az Angyalcsillag leányzója és védelmezője illetve szerelme egyben, a 8 napig középiskolás bőrébe bújó fiú átértékeltette velem az ifjúsági szerelmi-fantasyról alkotott képemet és rájöttem, hogy igenis tetszik. Mint régen, most is elfelejthettem így a saját gondjaimat, kicsit én is nem mindennapi problémákkal rendelkeztem, és kicsit természetfeletti szerelembe eshettem. Ez a könyv magába foglalta az angyalokat és a szerelmet - két olyan dolgot, amiknek létezésében csak kételkedni tudok. Furcsa érzéseket keltettek bennem.

Ha az írói minőséget nézzük, valóban nem a legjobb; ezt kár lenne tagadni. Megannyi kritika szól erről az interneten. Igen, egy erősen kezdő író (akár jómagam) is hasonló hibákat követ el, és ez egy olyan műnél, amit szerkesztenek és kiadnak, valahogy elfogadhatatlan lesz. Én mégis úgy gondolom, hogy nem ezt kell figyelni. Nem szabad kritikusként olvasni, csak élje bele magát az ember, és akkor nem vesz észre, hogy a szereplők nincsenek kidolgozva; hogy logikai rések kiáltoznak; hogy ellentmondásokba ütközik az író saját magával. Vedd észre azt, hogy a lány ugyan őrült döntéseket hoz, de éppen ettől lesz igazi, hiteles tinilány. Melyikőnknek van annyi lélekjelenléte, hogy minden helyzetben tökéletes döntést hozzon? Nos? Valaki?

Másodikként az Evermore [Halhatatlanok - sorozat: Elvarázsol] című könyv került a kezeim közé. Kicsit kétkedve kezdtem hozzá a másik után - nagyon megtetszett ez az angyalos téma, nem akartam tőle elszakadni. Aztán egyre inkább megtetszett, hogy hű a fantasy vonalhoz, és jól tudja elrejteni az információkat. Azt hiszem, ezt jobban kidolgozottnak tudnám mondani, mint az előzőt. A lány hibás döntéseket hoz, ragaszkodik ahhoz, hogy önmaga hozza meg ezeket, és nem enged magához túl közel senkit. Vannak saját gondolatai, amiket képes titokban tartani - mint ahogy mindenki ezt teszi a való életben. Szerelembe esik - mily' meglepő -; a rossz fiúval - mekkora váratlan fordulat! No, de viccet félretéve, igazán magával ragadó a történet, és nagyon örültem a ténynek, hogy könyvsorozatról van szó, így még találkozhatom a szereplőkkel és kideríthetem, hogy mik is lesznek a döntések következményei.

Ezután a Csitt, csitt [Magával ragad] magyar címet viselő könyv következett. Itt és most szeretném leszögezni, hogy igen, tisztában vagyok vele, hogy ez is sok-sok hibával rendelkezik, mint többi társa, azonban nekem ez tetszett a legjobban mind közül. Foltot olyan kézzelfoghatónak éreztem végig, hogy olykor olykor meg kellett állnom, csak hogy tisztázzal magammal, hogy "Ez csak egy könyv!". Nem tudtam letenni, egymás után tűntek el az oldalak, izgatottan vártam, hogy kiderüljön, mi is van a háttérben. Nem untatott a közjáték, szerintem remekül ki lett dolgozva. Együtt izgultam a szereplőkkel, kicsit én is Nora voltam. Amint befejeztem, azonnal kerestem a következő részt, nem tudtam várni a könyvtár kinyitására. Második könyv lett tehát a Crescendo, amit e-book-ként olvastam el (az első a Harry Potter és a halál ereklyéi volt, még nyolcadikos koromban, mikor begipszelt lábbal itthon töltöttem 2 hetet... hát nem tartott ki végig már akkor sem).

A Crescendo kicsit döcögősen indult, ahhoz képest, hogy második része a sorozatnak. Kicsit többet vártam indításnak, de nem adtam fel, olvastam tovább. És amint a kezdeti nehézségeken túljutottunk fantasztikus volt! Nora továbbra is hűséges a tinilány szerephez; önfejű, makacs, féltékeny, hisztis, és csak azért kerül folyton bajba, hogy bebizonyítsa, hogy egyedül is túl tudja élni - ez természetesen sosem jön neki össze, és ettől csak még dacosabb lesz. A többi szereplő egyre észszerűbben viselkedik, míg Nora egyre megszállottabban. Mindezek ellenére sokszor jogos az őrült viselkedése és gondolkodásmódja a szituációk miatt. Főleg, ha belegondolunk, hogy ha mindig helyes döntéseket hozna, hol is lenne az izgalom? És meglenne-e a műnek az az érzete, hogy veled is megtörténhet bármikor. Ahogy a történetet követi az olvasó, előtte is ugyan úgy rejtve maradnak a részletek, mint Nora előtt. Vannak pontok, ahol ugyan elsorolja, hogy mit nem ért, és ordít egy lehetséges megoldás, ő mégsem veszi észre, azonban valószínűleg azért tűnt csak így, mert valamiről megfeledkezett az olvasó, amiről Nora ugyebár nem tud, ezzel kizárva annak a megoldásnak a lehetőségét. Mikor meg néha azt érezzük, hogy fellélegezhetünk és megnyugodhatunk, megint beüt valami váratlan. A végére olyasmik történnek, amikre végképp nem számítottunk, a szerepek felcserélődnek és értetlenül állunk és kérdezzük magunktól, mi is zajlik itt pontosan? Türelmetlenül várom a harmadik rész őszi megjelenését! Akármi is lesz, erre valahogy az egyetem mellett is időt fogok szakítani - ez kétségtelen.

Végezetül az Evernight [Belereszketsz] című könyvbe kezdtem bele, s lassacskán haladok is. Az egyedüli visszatartó erő eddig az volt, hogy a Crescendo-val párhuzamosan olvastam és valahogy az angyalok nálam győzedelmeskedtek a beígért vámpírokkal szemben. A történetről annyit, hogy az iskola kicsit Roxfort - csak itt több a titok egyelőre; a szereplők furák, még nem igazán értem őket. Kezd egyre érdekesebb lenni, kíváncsi vagyok, hogyan alakítják tovább a karaktereket, meg hogyan fog a vámpír-szál kibontakozni. A húgom azt ígérte, meg fogok lepődni. Ezek után már nem vagyok benne olyan nagyon biztos.

Tervbe van tehát véve a következő pár könyv - értelemszerűen a folytatások: Lemniscate (Angyalcsillag 2); Blue Moon és a többi kötet (Halhatatlanok sorozat); Silence (Hush, hush sorozat); illetve az Örökéj sorozat kötetei, kezdve az Stargazer-el. Továbbá: Fallen – Kitaszítva, Lauren Kate tollából; Pokoli szerkezetek trilógia 1. – Az angyal, Cassandra Clare-től; illetve Stephenie-től a A burok című új és hirtelen híressé vált könyvét (és a készülő filmet is szeretném már látni!). No meg sok sok másik vörös pöttyös könyv vár még rám - meg van minden unatkozásomra a gyógyír.