Pókháló

Most azzal a szándékkal léptem be ide, hogy kiírom a bánatomat, esetleg írok egy "egyperces" novellát. Igazából azt hiszem, a kettő valahogy - vagy részben - együtt fog megvalósulni.

A szőke, göndör fürtű kislány nagyon boldogtalan volt. A családja nem úgy tűnt, hogy szeretné, valójában még a kívülállóknak is nyilvánvaló volt a tény, hogy mindannyian csak önmagukat szeretik és soha nem esett nehezükre bárkit is leszólni vagy bántani. Ez a leányka pedig nagyon nem illett a képbe. Jó szívű volt és önzetlen, és zavarta, hogy a többiek mindig a középpontban akarnak lenni. Nem vágyott másra, csak egy testvérre, aki nem bántja; egy anyára, aki figyel rá, meghallgatja és legfőképpen megőrzi a titkait; és egy apára, aki nem menekül az italok társaságába, hogy utána a családját bántva töltse ki a mérgét. Békére vágyott és szeretetre. Nyugalomra és kedvességre. Ezernyi napja közül voltak ugyan olyanok, mikor mindez teljesülni látszott, azonban ez a szám olyannyira elenyészően kicsi volt, hogy nem sok reményt adott neki a jövőre nézve. Bízott benne, hogy majd ha új életet kezd - részben nélkülük (bár ugye a szíve még így is rajongásig szerette a családját és mindenki mást is, aki bántotta őt vagy kihasználta, akármilyenek is voltak) -, akkor majd minden megváltozik. Ha talál egy olyan környezetet, ahol az ő viselkedése és gondolkozása az elfogadott, akkor boldog lehet végre.
Elérkezett a nap, amikor megismerte azt az embert, akiről akkor még nem tudta, hogy egy életre a társa lesz. Érdekes egy  ismerkedés volt és nem is valami mélyreható - azonban annyira nem bírta már elviselni a jelenét, hogy úgy érezte, nincs más lehetősége, összekötötte vele az életét. Már az elején kiderültek azok a dolgok, amik kellemetlenebbül érintették a hölgyet és társát is - nem igazán jöttek ki mindig jól. Azonban mindketten úgy gondolták, csupán össze kell csiszolódniuk és minden rendben lesz.
Egy évre rá, megszületett első gyermekük - egy szőke kislány. Szerették nagyon, azonban boldogságuk nem volt felhőtlen. A család nem lett másabb, mint volt, sőt a férfi családja is hasonló tulajdonságokkal rendelkezett. Egyedül maradtak a sok gonddal, bajjal és nem elhanyagolható örömmel. Nehezen éldegéltek, a nő sajnos nem tudta teljesíteni az álmát - nem lehetett független. A férfi úgy érezte, hogy ismét korlátok közé van szorítva. Boldogtalanok lettek. A kislány eközben cseperedett és született mellé egy másik szőke leányka is. Szerették a gyerekeket és megtettek értük mindent, amit csak tudtak. Az idősebbik lány azonban szomorú gyerek volt. Mindig kicsit egyedül érezte magát. Bármilyen társaságban volt, úgy gondolta, senki sem érti meg és nem is fogja. Sokszor próbált barátokat szerezni, bármit megtett értük. Azonban a vége mégis mindig az volt, hogy kihasználták a kedvességét, aztán megalázták. Az anyuka nagyon szomorú volt és próbált még ennél is jobban odafigyelni a gyerekeire - azonban az anyai szeretet nem pótolhat másféle szeretetet. Az igazság az volt, hogy még ő sem értette meg a gyerekét.
(...)
(Szerk.: Ez csak egy történet, nincs semmi jelentősége... Ilyeneket szül a zaklatott lelkiállapot.)