Lassan a célba érünk

És dönteni kell, hogy mégis hogyan tovább. Igazából valamilyen szinten mindegyik módon elbaszom az életemet és ez egyáltalán nem tölt el nyugalommal, értelemszerűen. Jó lenne találni legalább egy utat, ami járható és boldoggá tenne. Vagy legalább értelmes lenne. Eltelt egy év és én csak visszaestem, előre semmit sem haladtam. Rosszabb a helyzetem, mint valaha. Ki akarok ebből mászni, de akárhányszor erőt veszek magamon, mindig jön valami, ami az eddigieknél is nagyobb erővel visszalök a nyomorúságba. Nincsenek jó dolgok, vagy ha vannak, rettentő múlandóak és elfelejthetők. Mit ér egy kellemes délután azok között, akiket a legjobban szeretsz, ha utána akkorát rúg beléd az élet, hogy csak azt tudod kérdezni, hogy "ezt most miért érdemeltem?" Talán olyankor, mikor minden jónak látszik, túl jól érzem magam és én ezt nem érdemeltem ki. Nekem talán nem jár.

PS. Ráadásul én vagyok Tiffany a Napos oldalból...