Boredom

Rinyálás, önsajnálat, vagy hívd aminek akarod (nekem csak az életem meg az arról alkotott képem):

Szimplán nincs helyem sehol. Nem érzem jól magam hosszútávon egyetlen helyen sem. Az otthonomban csak  kis ideig működnek a dolgok; a kollégiumban csak igazán rövid ideig tudom élvezni a magányt; ha meg bármi más képbe kerül, azt olyan gyorsan elvesztem, hogy pislogni sincs időm. Harcolok, mindenki és minden olyan mellett, ami kedves nekem, kiállok, aztán jön a pofára esés, és a ráébredés a tényre, hogy igazából I'm alone és nagyjából életcélom sincs. Napi célok sincsenek, mert egyszerűen nem érzek semmit fontosnak. Belegondolok, hogy nyolcadik hónapja vagyok egyetemista és nem látom az értelmét, a relevanciáját. Nem látom azt, hogy magam miatt kéne ösztöndíjat meg később diplomát szerezni... Persze tisztában vagyok a ténnyel, hogy így majd szakmám lesz meg lehetőségeim meg jó fizetésem, stb., de valójában nem is érdekel a dolog. Valójában már semmi sem érdekel. Nem köt le semmi, nem találok semmiben örömöt, nem érzek semmilyen összpontosuló érdeklődést az életemben. El vagyok veszve ebben a világban. Valaki rázzon fel, kérem szépen, mert unom az egész életemet és ez így nem lesz frankó... Egyszer megunom az unatkozást is...

ps. Emiatt hagy végül mindenki magamra? Ezért nem vagyok elég jó sosem?